2016. jún. 20.

Prológus

Párizs fényei az éjszaka közeledtével egyre világosabbak lettek. Az utcán a hazafelé igyekvő lakók hadaival találkozhatott az arra járó, turisták tömkelege indult szórakozni és persze megcsodálni még aznap utoljára az Eiffel torony csodálatos esti világítását.
Mások szórakoztak. Katicabogár és Fekete Macska nem.
Ők épp Halálfej újabb áldozatát próbálták visszaterelni a jó útra. A bajba esett leányzó egy akuma hatása alatt állt, és mire ezt a két hős realizálta, már sok baj keletkezett. Többek között, az emberek nagy része karikatúraként siettek el a helyszínről, menedékben reménykedve.
- Hol van Katicabogár és Fekete Macska? - üvöltötte a lány.
Fekete Macska a botja segítségével könnyedén a gonosz látóterébe tornázta magát; Katica sem cselekedett másképp. Véget kellett vetni ennek az őrületnek, de gyorsan.
- Szép napot, Bányarém! - kiáltotta Macska.
- A nevem Ízlésromboló! - üvöltötte hisztérikusan a gonosz válaszképp, majd dühösen elfordulva egy kézlegyintéssel máris átváltoztatott három járókelőt önmaguk karikatúrájává.
Katica a szemét forgatta, majd tekintetével azonnal elkezdte keresni az akuma rejtekhelyét.
Nyilván a szemüvegében van.
Egy halk megjegyzéssel ezt tovább is adta Fekete Macskának, aki egy bólintás kíséretében meg i indult az akumatizált lány irányába. Előrelendítette botját, és már el is kezdte kergetni Ízlésrombolót, aki kicsit sem adta könnyen magát; a harc közben sok lakos szerzett kevésbé szalonképes külsőt, köztük Fekete Macska is.
A fiú immár hatalmas orral, kis ajkakkal és duzzadt, ámbár sápadt arccal kergette. Kicsit sem könnyített a helyzetén a hatalmassá nőtt keze, amivel kis híján már művészetnek volt nevezhető a stabil közlekedés a fegyverével.
Katica jojója segítéségével felzárkózott, és Macska mellé érve, hirtelen elfelejtkezett a helyzet komolyságáról, és felnevetett. Mi vitatás, Macska valóban röhejesen nézett ki.
- Ugyan Bogárkám, mindketten tudjuk, hogy így csak jobban bejövök neked - jegyezte meg lazán, miközben a hatás kedvéért megtámaszkodott a botjában.
- Hát hogyne - bólintott kacarászva Katica.
És azzal fogta magát, és egy dobással megcélozta az épület tetejét, hogy a még mindig bámészkodó Macskát is visszazökkentse az eredeti feladatukhoz: elkapni Ízlésrombolót.
Egyre sötétebb volt, kicsit nehezebben is ment a közlekedés, de a két hős megoldotta a problémát.
Közeledtek az Eiffel torony felé.
A turisták és valamennyi helyi ember kedvelt helye volt az építmény, a kivilágítás szinte aranyat ér - tökéletes hely a gonoszoknak.
Ízlésromboló mintha csak meggondolta volna magát az épülethez közeledve. A fogócska irányt váltott, és ezúttal egyértelműen a két hős volt célkeresztben.
- Nézd csak meg Macska, most már mi vagyunk az egerek a játékban.
- Én továbbra is macska vagyok, Bogaram - kacsintott a lányra.

Az idő telt, már későre járt, amikor Katica a végső megoldáshoz nyúlt.
- Szerencsetalizmán!
A kezében pedig megjelent egy járóbot.
- Ezzel meg mégis mit kezdjek? - kérdezte magától elmélkedve. És akkor bevillant.
Ízlésromboló pedig megint nekiiramodott a magasnak, rögtön katica és Fekete Macska nyomába.
Aztán, Katica elrugaszkodott az épülettől, és jojója segítségével megkapaszkodva a lány mögé került. Fentről Macska várta, semmi esélye sem volt.
Katica utolérte a lányt, és a kezében szorongatott bot segítésével egy mozdulattal leverte a fejéről a napszemüveget. - Macska, kapd el!
A hős utánaugrott, és a földre érve el is kapta azt. Reflexből rálépett, amiből azonnal előkerült a nem kis bajt és felfordulást okozott pillangó.
Abban a pillanatban a lány újra önmaga lett, feleszmélése közepette pedig zuhanni kezdett a mélybe. Katica utánakapott, szorosan ölelte magához a lányt, aki könnyezve szorongatta a hőst.
- Macska!
A páros másik tagja cselekedni kezdett. Botja segítségével megindult felfele, majd amikor már csak pár méter választotta el Párizs két hősét, Katica elengedte a lányt, ezzel átadva őt. Macska sikeresen elfogta a leányzót, Katica pedig sietve kapott a jojója után, amikor elhaladt mellette a kis kékes lepke.
- Számodra vége a gonoszkodásnak - mondta. - Ideje, hogy megtisztulj!
Azzal a jojó elkapta a pillangót, a hős pedig földet ért Macska és a síró lány mellett.
- Megvagy! Minden jót kis pillangó. Csodálatos Katicabogár! - És azzal feldobta a szerencsetalizmánt, az ég rózsaszínné vált egy pillanatra, a tömeg pedig őrjöngeni kezdett.
Szablon wykonała Nikumu dla
Zaczarowanych Szablonów.